Üdvözöllek a Változtatás Kapcsolatfejlesztő BT honlapján!

Munkám során az a cél, hogy az autonómia erősödjék. Hiszek abban, hogy valamennyien képesek vagyunk változni, fejlődni annak érdekében, hogy teljes életet éljünk, megvalósítsuk önmagunkat, összhangban legyünk testünkkel, érzelmeinkkel, másokkal, akik szintén a boldogságot keresik és el akarják kerülni a szenvedést. Természetes, hogy vannak problémáink, konfliktusaink, ezek azonban nem feltétlenül károsak vagy kórosak. A kérdés az, hogy mit kezdünk velük. A bizalom magunkban és másokban, az elfogadás eredményezhet sikeres együttműködést, azt, hogy még nehéz helyzetekből is győztesként kerüljenek ki a résztvevők. Így elkerülhetjük, hogy alávetettek legyünk vagy a másikon uralkodjunk, lenézve, lebecsülve őt, képességeit és lehetőségeit. Ha így együttműködünk, akkor mindenki teszi a legjobbat, felelősséget vállal mindazért, amit tesz, gondol és érez. Ily módon örömteli, értelmes és szeretetteljes lehet életünk.

Simon György

Simon György – szakmai önéletrajz

Szakképzettség:

1977 ELTE Bölcsészettudományi Kar pszichológia szak, nappali tagozat, kitűnő diploma

1982 klinikus szakpszichológus oklevél

1997 Párizs
Tranzakcióanalitikus végzettség megszerzése pszichoterápiás területre (CTA – in psychotherapy), európai tranzakcióanalitikus diploma

Pszichoterápiás képzéseim:

1975–1977 csoportpszichoterápiás kiscsoport – saját élmény – 2 év – Mérei Ferenc

1977–relaxáció (autogén tréning) saját élmény – 1 év

1981–1983 nagycsoport-vezető kiképző csoport – 2 év

1981–85 csoport-pszichoterápiás általános-elméleti, elméleti-módszertani, módszertani-technikai szeminárium 3x1 év

1983–1984 magyar tranzakcióanalitikus képzés – a Komplex Pszichoterápiás Egyesület elnöke vezetésével: saját élmény, irodalom feldolgozás, szupervízió – 2 év

1983–1985 a pszichoterápia elmélete és gyakorlata c. tanfolyam – 2 év

1984–86 egyéni terápia (pszichoanalitikus) – 2 év

1986 kognitív pszichoterápiás szeminárium – 1,5 év

1986 kognitív pszichoterápiás megközelítésű testsúlycsökkentő kurzus-vezető képzés (Országos Kardiológiai Intézet és Magyar Pszichiátriai Társaság) – 1 év

serdülő pszicho-diagnosztika, csoportpszichoterápia elméleti, technikai szeminárium és szupervízió – 1,5 év (pszichoanalitikus képzőhelyen)

1986–88 relaxáció (autogén tréning) – elméleti szeminárium, szupervízió 1–1 év

1989–1990 családterápiás alapismeretek – 2 év

1991–1997 tranzakcióanalitikus képzés, pszichoterápiás területen neves nyugat-európai tranzakcióanalitikus trainerekkel, kiképzőkkel

  • 53 óra szupervízió
  • kb 250 óra elmélet
  • 94 óra tranzakióanalitikus csoportterápia – Alain Crespelle

Szakmai tevékenységem, munkahelyeim:

Gerincsérültek egyéni terápiája, rehabilitációs csoportjainak vezetése – 4 év, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet

Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai Klinikájának Pszichológiai Laboratóriuma – diagnosztikai munka, terápiás nagycsoport vezetése – 1 év

Délpesti Kórház II. sz. Pszichiátriai Osztályán krízis-intervenció, kiscsoportok vezetése ( kreatív, szabad interakciós, relaxációs csoport) alkoholistákkal, neurotikusokkal – közel négy évig –- közben két hónapos egyéni továbbképzés az akkori pszichoanalitikus fellegvárban, Tündérhegyen.

Családsegítő Szolgálat – családterápiás műhelymunka, tranzakcióanalitikus esetmegbeszélő csoportok vezetése (3 évig) szociális munkásoknak. Testsúlycsökkentő kurzusok vezetése (felnőttekkel, serdülőkkel gimnáziumokban – immár tranzakcióanalitikus szemlélettel és eszköztárral).

12 évet töltöttem Nevelési Tanácsadókban (iskolákban, óvodákban, gyermekpszichoterápia), ahol tranzakcióanalízissel is dolgoztam.
Óvónőknek két éves kurzus vezetése azokról az engedélyekről és megerősítésekről, amiket óvodás korú gyermekeknek adhatnak azok optimális fejlődése érdekében. Ugyanitt a személyzettel mentálhygiénés munka.
Ifjúságpszichológusként csoport- és egyéni pszichoterápia, kríziskezelő csoport suicid veszélyeztetett tinédzsereknek.

1997-től az Erzsébetvárosi Szociális Szolgáltató Központ „Harmónia” klubjában pszichiátriai betegek számára heti egy alkalommal tranzakcióanalitikus pszichoterápiás csoportot vezettem 2010. november végéig.

1999-ben létrehoztam a VÁLTOZTATÁS KAPCSOLATFEJLESZTŐ BT.-t, ahol tranzakcióanalitikus tanácsadást és terápiát folytatok, tréningcsoportokat vezetek.

Tanfolyamok, konferenciák, kongresszusok:

2007 A családterápia aktuális kérdései I. tanfolyam – tanfolyam

2007 Magyar Pszichiátriai Társaság Juhász Pál Fóruma – tanfolyam

2007 Kognitív-viselkedéstrerápiás módszer alkalmazása a terápiás gyakorlatban – Kongresszus

2008 Magyar Családterápiás Egyesület XXII. Vándorgyűlése – tanfolyam

2008 Az idő a pszichoanalízisben. A jelenben elbeszélt múlt és jövö. – tanfolyam

2008 Kelepcék és kiutak a kapcsolati munkában – Pszichoterápiás Konferencia

2009 Klinikai Szakpszichológusok Folyamatos Továbbképzése – tanfolyam

2009 A test, a lélek és a terápiás kapcsolat. A Magyar Pszichoanalítikus Egyesület 16. őszi konferenciája – Kongresszus

2010. április - Claudie Ramond tranzakcióanalízis workshop az érzelmekről, Budapest

2010. július 9-11. Európai Tranzakcióanalítikus Egyesület Konferencia, Prága

Kezdőlap

Simon György portré
Fotó: Horváth Péter
Simon György bemutatkozó
Almafa